Egy igaz barátom egyszer azt mondta nekem:
„Az élet olyan, mint a gyereknadrág: rövid és le van szarva!”
Az élet? Rövid bizony, mert előbb utóbb vége szakad. A halál utáni élet pedig végtelen, örökkévaló. A halál, a Halál…Az emberek nehezen beszélnek halálról, mert nem akarnak arra gondolni, hogy egyszer eljön ez a pillanat. Ez nem kellene tabu téma legyen! Erről mindenképpen beszélni kell, hiszen a halál az élet része. Amióta "kitalálták" senki sincs biztonságban...Nem tervezem a halálomat, tehát ne azt gondoljátok, hogy ez az utolsó irkám, amivel arra célzok, hogy meg akarok halni. Nem tennék ilyet! Szeretek élni, éppen ezért nincs szándékomban öngyilkos lenni. Sose tenném, hozzon bármit a Sors, bármilyen körülményről legyen szó, nem ölném meg magam, hiszen az élet: ajándék. S aki ezzel az ajándékkal visszaél, az rögtön elkárhozhat.Élni szeretnék a Túlvilágon is, s nem szeretnék öngyilkossággal a Pokolra, az Örök Kárhozatra jutni…Az Öreg Kaszással el lehet sakkozni egy ideig, kijátszadozva a Véget – egy kis haladékhoz jutva, hogy tovább élj – de ő lordsága előbb-utóbb csak utolér bennünket és lecsap ránk. A Halál tehát sose késik.Az Úr előre eltervelt mindent, az egész életemet látja előre. Sőt! Az Atyának talán nincs is szüksége tervekre, jól tudja, mikor jön el annak az ideje, amikor a színe elé kerülhetek, az Igazság Küszöbére.
Bizony ám. Minden úgy történik, ahogy a Mindenható megírta. Nem tudom, hogy a Nagy Könyvet hogyan szerkesztette meg, milyen betűtípust és hányas karaktereket használt (annak idején) amikor Világot megteremtette, de – mint minden halandó embernek – az én halálom is számon van tartva. Sírt kell ásni nekem is…Apropó végtisztesség! Tudom, hogy csak vándorló vagyok a Földön, de – ha már mindenképpen kimúlok e világból – nekem is van egy utolsó kívánságom. Most erre szeretnék kitérni, de ne komorodjatok el.Halálommal kapcsolatban azt szeretném, ha a családom, a szeretteim, barátaim, a rokonaim, társaim, ismerőseim nem azért áztatnák a zsebkendőket – a temetésen – hogy nem lehetek már közöttük. Ezért mi értelme van az egereket itatni?Inkább azt sirassátok, hogy milyen volt és hogyan telt el az az idő, amikor közöttetek voltam, amikor Veletek élhettem.Szeretném, ha a virrasztáson nem bánat, hanem az öröm könnyei csordogálnának.Nem kérem, hogy diófából csináljatok nekem koporsót (abból nemigen lehet), de a pappal együtt mondjatok el lelkemért néhány imát (de ne vigyétek túlzásba), énekeljétek el azt a szép sirató éneket (aminek a dallamát nagyon szeretem), de kérlek benneteket fogjátok mindezt rövidre. Az Úr úgy is eldönti majd hova jutok…Inkább az életemről meséljetek egymásnak. Milyen voltam, amikor éltem? Éltem-e igazán? Milyen életem volt? Hogyan és milyennek ismertetek? Beszéljetek ki bátran, nyugodt szívvel! Aki a barátomnak tartja magát, meséljen a történeteinkről, a közös tevékenységeinkről. A barátnőim jó és rossz tulajdonságaimat firtassák, a közös beszélgetéseinket, és együttléteinket osszák meg veletek. Meséljetek egymásnak arról, milyen eszméim voltak az életről, milyen elveket vallottam az élet értelméről, s a boldogságról, s e mellett hogyan éltem, hogyan bántam embertársaimmal. Mindezt összevetve, minden jelenlevő megtudhatja, hogy milyen Ember is voltam valójában.Másnap, a temetésen, ezért örüljetek. A pap után mondjon valaki egy vidámabb halotti beszédet, s amikor a koporsómat leengedik a sírba, mindenki – mindenki – segítsen azt betakarni virággal és földdel. Sok kéz, hamar kész (nem szeretem, ha túl sokáig lapátolnak a sírásók).Ezt követően csapjatok egy jó kis házibulit, hajnalig táncoljatok (ahogy én szerettem táncolni), s a pohárköszöntők mellett azt döntsétek el: míg éltem, kedvetekre járhattam, mosolyt csalva arcotokra, vagy sem?Na, de ha már őszinte részvételről van szó, e részvételen mindenki vegye ki őszintén a részét! Jöjjön el Mindenki!
Örök hálával köszönöm!
Feleim!Nagyon örültem, hogy megoszthattam ezt Veletek. Most mennem kell, mert fontos dolgom van: élni szeretnék! „Az élet Élet – éljed!”
(Teréz Anya, Az élet törvényei)
