2010. március 23., kedd

Szülinapodra


Szeretlekem!

Marosvásárhely, 2010. március 23.


Amikor utoljára láttalak jókedved volt. Örültem, hogy vidám voltál, örültem a jókedvednek, a mosolyodnak, hiszen gyönyörű szép mosolyod van.

De mint minden embernek, neked is többféle mosolyod van. Viszont a mosolygás nálad már-már színészi tehetség, hiszen többféle képen nagyot alakíthatsz, mert helyzetekhez igazodóan kihasználod e bájt.

Vidám kis mosolyod van ha poénkodsz, ha csak viccelődsz, akkor bohém kis mosollyal érzékelteted, a kimondott sértéseket nem gondolod komolyan.

Van, hogy hamiskásan, kacérkodóan mosolyogsz, mintha érdekelne valaki, közben igazából nem vagy odaérte. Olyan álarc-mosolyod is van, ami úgymond, csak vigyorgásnak tűnik, ez általában a kis „kamuzós” mosoly, ilyenkor megjátszod, hogy örülsz valakinek/valaminek, ezt az álarcot akkor veszed fel, amikor nem akarod kimutatni vagy meg akarod hazudtolni a tényleges érzéseid az illetővel szemben. Ha nem árulsz el bizonyos dolgokat, felöltöd a huncut kis mosolyod is, például, ha szemétkedésen/perverzségeken jár az eszed. Van cikiző mosolyod is, amikor csak az a szándékod, hogy a másik idegeivel játszodj, s minél előbb felhúzd az illetőt, annyira, hogy kiakadjon rád, majd meg azon nevethess, hogy kiakadt. Ha tudod, hogy fénykép készül rólad, simán fel tudod venni a boldogság álarcát, mialatt az is lehet, hogy szíved mélyén szomorú vagy, s inkább sírnál, minthogy itt pózolgass a kamera előtt.

Ha rám mosolyogsz érzékelem, hogy mi van a mosoly hátterében. A természetes mosolyod mindig elbűvöl – az a szerényke kis mosoly – mely a maga egyszerűségében szép.

Minden nő szereti, ha a kedvében járnak, s ha ténylegesen, szívből örülsz valaminek/valakinek, olyankor visszatükröződik a szemedből a nyugodt kis öröm, az belső mosoly, a boldogság.

Ez ritkán adatik meg, hiszen sok minden aggaszt, s e miatt feldúlt lelkiállapot vesz erőt rajtad. Tehát van szomorú mosolyod is, amikor gond üldögél arcodon vagy valamilyen fájdalom ér, csüggedsz és bánattal vagy teli. Ilyenkor optimista hozzáállással nem igazán lehet felvidítani, kizökkenteni gyötrelmeid alól, de együtt érezve – ha ironikusan is – általában sikerül mosolyt csalnom bájos kis arcodra, s olyankor boldog vagyok, ha tudom, hogy ez az én érdemem, nekem köszönhető – hogy rám mosolyogsz – s örülsz annak hogy felvidítottalak. Az ilyenkor ragyogó szemeden látszik, hogy örülsz, ezek szerint következtethető, hogy a lelkedig tudok hatolni, hogy egy kis belső boldogságot kavarjak odabent, s én szeretem, ha boldogságot kotyvaszthatok a lelkedben.

Rég láttalak, rég láttam az élő mosolyod. Minden egyes mosolyod a maga módján szép, s szépséged bájos sokoldalúsága fogva tartja gondolataim, a mosolyod börtönébe vagyok bezárva. Gondolataim folyton veled foglalkoznak. Minél többet gondolok rád annál jobban hiányzol…

A mai nap más, mint a többi, mert ma van a születésnapod. Minél több van belőle az embernek, annál tovább él. Találj rá a boldogságodra, csak ezt tudom kívánni, de ez nem kis dolog. 1001 pusshi!

Remélem, mihamarabb találkozunk, hiszen a mosolyt jelented számomra!



Szeretettel:

a kis Sarlatán

2010. március 15., hétfő

Hajnali gondolatok

Hajnali 4 óra van. Nem tudok aludni. Álmomból 02:30-kor ébredtem meg, bár nem tudom, hogy mit álmodhattam volna. Álmodtam e egyáltalán valamit? Egyáltalán mi az, hogy álom?...


Megnéztem a telefonom: 1 nem fogadott hívás, 1 üzenet. Keresett Cimbi, de olyan tájt, amikor már aludhattam. Elolvastam Angyal üzenetét, örültem, hogy visszaírt. Mindig jó, ha visszaírnak, legyen az bármi. Tehát nyugodtan aludnék tovább, de erőt vett rajtam az álmatlanság. Forgolódok a vackomon, ágyamban, de sehogy se tudok továbbaludni, pedig rám férne az alvás. Nem akartam volna gondolni semmire….


Eszembe ötlött, régóta nem írtam a blogomra, pedig már ideje volna valamit firkantani, bármit.

Elkezdtem filózni magamról, életemről, arról, hogy mit mutatok a világnak, és ki vagyok én valójában? Elemezni kezdtem önmagam, hiszen volt idő elég magamon elmélkedni, saját nézeteimet elemezni. Az hogy mit gondol rólam a külvilág, az nem zavar. A megalapozott kritikára kíváncsi vagyok, de a rágalmakat előttem érdektelenek. Gondoljanak az emberek, amit akarnak. Hiszen csak én tudhatom igazán, hogy milyen vagyok valójában, na és persze a velem szoros kapcsolatban levő személyek: családom és baráti köröm.

Számba vettem rossz tulajdonságaimat, hiszen így lesz teljes a kép.

Nem vagyok tökéletes,nem vagyok túl jó én sem, nem vagyok szent ember, nem is törekedhetek rá, ahhoz túl kevés vagyok. Sok hibám van nekem is, hiszen ember vagyok, tele tévedésekkel.

Nem feltörekvő egoista módon jellemzem önmagam, ez egy aljas rágalom. Nem alakíthatok ki egy tökéletes képet magamról, csak a pozitív oldalamat bemutatva, s kellemes emlékeim, történeteim előttetek, nem erre törekeszem, nem vagyok annyira aljasan magamnak való.

Be kell ismernem, hogy van, amikor önzőnek tűnök, néha tényleg az is vagyok. Emberi gyengeség. Visszajelzések szerint ez nem jellemez igazán, hiszen legtöbbször ezt be is ismerem magamnak és megpróbálom jóvátenni, enyhíteni, ha ezzel megbántom embertársaimat vagy fájdalmat okozok valakinek.

Blogomra nemcsak olyan témákról írok, ami mindenkinek tetszik. Nem általánosíthatok, nem sablonosságra törekszem. A körülöttem levő világnak nemcsak a kellemes változatát tárom elő, minthogy: öröm, vidámság, béke, szeretet, szerelem és boldogság. Ha írtam ilyen témákról nem tele-novellás, nyálas szövegekre koncentráltam, hanem a saját (önző?) eszméimet, gondolataimat próbáltam megfogalmazni előttetek, párhuzamosan azon véleményekkel, melyekkel egyetértek.

Sok olyan dolog van, amivel nem értek egyet, e miatt talán makacs és önfejű lehetek. Legtöbbször kitartok elveim mellett, e miatt akaratosnak gondolnak. De ha egyáltalán nem értenek egyet velem, azt nem erőltetem, hiszen az én akaratomat nem erőltethetem rá senkire, hiszen akkor baszott nagy önző, egoista lennék. Mindenkinek szabad akarata van, vagy kell(ene) legyen. Egy ötlet, egy gondolat, egy álom csak egyetértésben, ugyanazon elhatározásokkal és célkitűzésekkel valósítható meg. Ha túl akaratos lennék saját érdekeim miatt, az már egy komoly kis erőltetés. Ha látom, hogy a dolgoknak nincs értelme, mert nem egy hullámhosszon futnak a célkitűzések, ha nincs közös cél, akkor engedek a saját igazamból, belátom, mekkora marha vagyok,s kompromisszumra törekszem, vagy megpróbálok másképp hozzáállni a témához, nem vitatkozom hülyeségeken. Nem az van, hogy ha az én akaratom nem teljesül, akkor hagyom a francba a témát. Nem, ha nincs közös akarat, közös cél nem erőltethető semmi. Arról nem igazán tehetek, ha valami nem tetszik, mert nem látom jónak, nem látom értelmét, azt tudatom, ez így van jól, így szocializálódtam. De ha elfajulnak a dolgok, jobb belátni a tévedéseket, hagyom a francba a vitát, olyanba fogok, ami kedvemre való, aminek értelmét látom, látszatát, hogy történt valami.

Apropó látszat. A látszat néha csal. E félreértések miatt jobb őszintének lenni.

Talán a legnagyobb bajom az, hogy szeretem az igazságot és kutatom is, de az igazság bonyolult, és néha fájdalmasan rossz. Viszont csak a kimondásával mosható tisztára a létünk.

De az se valami jó tulajdonság, ha túl őszinte vagyok. Sokak szerint ez kúrva nagy hiba, mert nem szabad mindig, minden helyzetben, minden személlyel az lenni. Azt vallom, hogy az őszinteség a bizalomra épül. A bizalom pedig a hitre.

Viszont mindenkivel, minden téren nem is vagyok, nem is lehetek őszinte, ha úgy érzem nincs meg a kölcsönös bizalom. Tehát akihez nem vagyok elég őszinte, abban nem bízok eléggé, ez logikusan természetes. Örülök, hogy megvan a magam baráti, bizalmi köre.

Szeretem az életet, a világot a jó oldaláról nézni, megragadni, és bemutatni, hogy örömet szerezzek. Sokszor látnak vidámnak, és néha rákérdeznek, hogy lehetek én mindig ilyen jó kedélyű? Én olyan személy vagyok, aki szeret mások mosolyába kapaszkodni, ez reményt ad a továbbiakhoz. S ha mosolyogva elárulom, hogy igazából a lelkem nem annyira vidám, mint, ahogy gondolják, mint ahogy tűnik, nem tudják elhinni… Az furálják hogy lehetek valójában elszontyolodva, hiszen nem ez látszik, mert legtöbbször mosolygom, poénkodom. Ha elkenődöm az néha lelki, s legtöbbször az anyagi gondjaim miatt van. Kevesen tudják, hogy a mosoly mögött milyen családi problémák, megoldhatatlan gondok vannak. A kellemetlen dolgokról nem szívesen hallanak az emberek. De néha kellenek ezek a szép kis rosszak.

Tehát, ha kíváncsiak, hogy miért nincs jókedvem, miért zűrös az életem, akkor néhány szóban elárulom. Nem panaszkodás céljából, hiszen ettől még nem oldódik meg semmi, hanem hogy kielégítsem a kíváncsiságukat.

Ha folyamatosan a gondjaim miatt fájna a fejem, nem lennék valami vidám egyéniség. Meg lennék húzódva valahol a sarokban és borotvapengével játszadoznék!

Az természetes, hogy mi, emberek legszívesebben a kellemes történetekre, eseményekre, helyzetekre, dolgokra emlékezünk és beszélünk róluk. A kellemetlent elhallgatni, erre odafigyelnek, mert hiányzik a kölcsönös bizalom, talán ez jellemzi az egész nemzetet, a magyarságot évszázadok óta!

Március 15-e van ma, Nemzeti Ünnep. Nemzeti színű lobogók, Petőfi, Kossuth, Jókai, fiatalok, tömeg, 12 pont, Bem apó, huszárok, Árpádsávos zászló, csata, ágyúdörgés, vereség, sortűz? Az „ide veled régi kardunk!” hol van? Piros fehér zöldben lázadozhat a magyarság, olyan mint egy musztáng, a vadló, kit nehéz betörni, hiszen nehéz a javíthatatlanba beletörődni, megnyugodni. Szabadság, egyenlőség, testvériség?! Hol van az már?...

Francokat! Inkább egyetértésre, békére és szeretetre van szükség! Hiszen szeretni kell, mert meghalunk! Ez kell eljusson a tudatalattiig!


…na de nem „papolok” itt sokat, hiszen így is hosszúra nyúltak a sorok, s azt nem kedvelitek, ha valami túl hosszúnak tűnik! Nem tudok szűkszavú lenni, hiszen akkor nem mindenki értene meg. Bocsesz hogy írtam. A vicc az, hogy kiindultam magamból és eljutottam a nemzetig...


06:03, már virrad… Na megyek visszaaluszing, aztán pakoling, és stoppoling be MSre.