Térj észhez, te állat!
Hogy is gondolhat az ember olyant, ami soha nem fog megtörténni?...
Áh, hagyd csak!
Hagyd gondolkozni, merengeni, képzelődni, álmodozni önmagad!
Cimbi! Álmok nélkül nem élet az élet. Csak tedd valóssá!
Próbáld meg!
A papagájt elbűvölte a szerény kis kolibri ártatlan szépsége, s egy gyönyörű dal hallatára, felkérte a madárkát, hogy eltáncolja vele Szerelem táncát. A két madárka ugyanazon harmóniával szárnyalt a dallal, örültek egymás mosolyának. A bál végén, pedig köszönetet mondtak egymásnak, majd sietve tovaröppentek.
A kolibri a kanárival járt, de nem mondhatni, hogy kapcsolatuk a boldogság felé szárnyalt volna. Talán éppen ezért volt nagyon kíváncsi a papagájra, s addig nem tudott a virágok fölött röpdösni, míg mindent meg nem tudott róla.
Meg is találta a papagájjal a közös hangot, és nagyon sokat csicseregtek együtt. Kölcsönös volt a vonzalom. Bizalmas beszélgetéseiknek köszönhetően egyre közelebb kerültek egymáshoz.
A papagáj tudta, hogy a kolibri már foglalt, de abban bízott, hogy sikerül elrabolnia a kismadár szívét, s így talán elhagyja a kanárit. Szerenádjainak köszönhetően sikerült is elcsábítani a kolibrit, aki megszegte a kanárinak kötött hűséget, megcsalta őt a papagájjal, aki beleszeretett a kolibribe, s egy boldogabb világról énekelt neki.
A kolibri bízott a papagájban, s vágyott is a boldogságra, de lelkiismerete nem hagyta nyugodni, zavarban, dilemmában élt. Választás előtt állt, viszont nem tudta soha hogy mit akar. Döntésképtelen volt.
A kanárihoz szorosan hozzákötötte a múlt, s az a tudat, hogy jóban-rosszban együtt kell éljen vele, közösen 
kell megtalálniuk a megoldást a problémákra, s akkor majd minden rendbe jön, de arra nem gondolt, hogy a kanári előtt a kényelmetlen konfliktushelyzetek tabuként lebegnek. Benne volt a kanári mókuskerekébe, amiből egykönnyen nem lehet kiröppenni.
A papagájjal pedig nem mert szárnyalni, az új élet felé, nem akarta elhinni, hogy talán ez volna a legjobb megoldás. Félt a jövőtől, a felelősségvállalástól.
Titkos kapcsolatuk az őszinteségre és bizalomra épült, s talán túl sok titkon is osztoztak. A papagáj túl sokat beszélt, a kolibri nem tudta vagy nem akarta feldolgozni a mondanivalót, mert a hatás, a reakció mindig elmaradt…
A papagáj így hiábavalóan fáradozott, hiszen ő nemcsak a szavak madara akart lenni. Talán túl sokat gondolkozott, túl sok mindent elképzelt, tervei voltak, de álmait, e reménytelenség miatt megvalósíthatlannak érezte, hisz a szebb jövő nem rajta múlott, nem tehetett semmit.
A papagáj már nem beszél... Elnémult és tovaröppent, megkeresi a saját madárkáját, mert élni szeretné álmait, nem csak álmodozni.
Úgy érezte, hogy a kolibri volt a legkedvesebb teremtmény életében, akit igazán szeretett, aki az életet jelentette volna számára.Sokszor örült, ha meg tudta nevettetni, ha boldognak láthatta, hisz a föld leggyönyörűbb látványában lehetett része. De nem akart a kolibrire erőltetni semmit, habár mindig azt hangoztatta, hogy nincsenek véletlenek, hisz ok-okozatisággal történik minden, s minden madárka szabad akarattal rendelkezik, hatalma van változtatni, s e változás csak akarat kérdése. A kérdés pedig az: mit akarok, miért akarom, mennyire akarom és meddig?...
“A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.”
A madarak életében is vannak olyan történetek, amik csak egyetlen fejezetből állnak, ágról-ágra röppennek, majd tovaszállnak, de a kellemes emlékek örökké kísértik álmaikat.
Férfi és nő ... hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit.
Nem a kolibri, hanem a papagáj szakított a múlttal, nem akarta tovább önmagát gyötörni, kínzatni a kolibri "nem tudom" világában, hiszen már belefáradt abba, hogy csak egy váll legyen a kolibri számára, szeretett volna egy más testrész lenni ...egy szív.
