Legtöbbször nem emlékezünk annak arcára, akit szerettünk.
Csak részletek maradnak meg emlékbe: mosolya, hangja, szemvillanása...
Részlet az utolsó beszélgetéseinkből, azaz két megőrzött monológ:
Menj és feledj!
Szívem beéri azzal, hogy megsirat és sohasem feled! :-h :( :-S :(( :-S
Szívemnek sírboltot építek, hogy megnyugodhassék; Begubózom, mert mindenütt tél van; A vihar elől boldog emlékeimbe takarózom.
A híradó virág mellett mindig ott egy felpattanó rügy. Ha egy virág elhal, rengeteg mag marad utána… Mennyire hasonlít életünk egy virághoz!
Az a dolgunk, hogy megbékéljünk a múlttal és tanuljunk belőle. :* :-S :-h
LÉGY BOLDOG, HA ÉN NEM TEHETLEK BOLDOGGÁ!
Hiányzol… :-S :* tényleg nem lehetek a barátnőd sem?
J.I.:
Nem, nem akarom. Ezt már megbeszéltük… Nem akarok lelki szemetesládává válni, akinek csak panaszkodnál. Nem szeretném, hogy azért legyek a barátod, hogy legyen, akihez menekülj a világ és önmagad elől, akinek a vállán kisírd majd magad… ezért nem szeretnék pszichológus lenni. Ha örömödben nem akarsz az enyém lenni, akkor nekem nincs szükségem a bánatodra, mert folyton ahhoz az ideológiához jutnánk, hogy lehetne másként is, hiszen többet, jobbat érdemelsz! :-S Ha szeretsz – de mást nem tehetsz –, akkor engedj el…
(Homonyik Sándor: Kései üzenet)
Szerelmem, nem félek továbblépni, csak egy boldog emlékké válsz, melyre vágyok majd, de csak fénysugár volt életemben, mely egy megvalósíthatatlan, gyönyörű álommá vált.
(Republic: Nem volt még soha így; Ha még egyszer láthatnám)
Én nem a szerelemtől akarok búcsúzni, én örökre búcsúzom.
(Republic: Ég veled most)
Sajnálom azt, hogy… SZERETLEK. De tovább fogok lépni, elengedlek magamtól, s érzem, sikerülni fog! talán egy következő életben enyém lehetsz, ahol erős, szabad akaratod lesz majd… Mindenképpen talán… Ég veled, édes, kitsi ÁLOMmanóm! :*
(Átírás nélkül elmentett YMessenger-beszélgetés)
